Kongói kiválóságok magyar egyetemeken

2016. szeptember 16., 00:00
„Szorgalom és tehetség. Nincs kiválóság e kettő nélkül, igazi jelesség pedig csak ott van, ahol találkoznak.” Alapítványunk felkutatta a tehetségeket, hidat képzett és megérett az álom- a Globális Tehetség Program első diákjai megérkeztek Magyarországra!

Pár napja érkezett hazánkba az Afrikáért Alapítvány által megálmodott Globális Tehetség Program két legelső egyetemistája Kongóból! A program célja, hogy afrikai országok elkötelezett tanulóit felsőfokú tanulmányaik folytatásában segítse kiemelkedő színvonalú, mégis megfizethető intézményekben.

Egy európai és egy afrikai ország között komoly szakadék érzékelhető a tehetségek megtalálása, gondozása vagy épp az oktatás nívója terén, ám a Program segít abban, hogy a hallgatók átfogó, versenyképes tudást, nemzetközi diplomát, így a jövőre tekintve egyenlő esélyeket kapjanak.

Az Alapítvány ott áll a diákok mögött a kezdetektől: segítséget nyújt a felsőoktatási intézmények kiválasztásában, az Európába való utazás során (legyen szó repülőjegyről, vízumról vagy szállásfoglalásról), illetve a hallgatók új környezetbe való beilleszkedéséről is gondoskodik.

A diákok a magyar képzési rendszer értelmében alapképzési diplomát (3-4 év) vagy mester diplomát (2-3 év) szerezhetnek illetve osztatlan képzésben is tanulhatnak, pályától függően (doktori, jogi, építészeti képzések).

Christian, Programunk egyik diákja azt mondta: kereskedelem és marketinget fog tanulni, nagy tervei vannak és már most imádja Budapestet.

További sok szerencsét, szorgalmat és fővárosunkra való rácsodálkozást kívánunk a Global Talent Egyetemistáinak!

Járulj hozzá Te is a kongói diákok oktatásához! A kisebbeket most új padok beszerzésével segítheted. Hálásan köszönjük a segítséget!




« Vissza az előző oldalra!


Afrikáért Alapítvány - MagyarAfrikáért Alapítvány - Francia